A Fleet Week minden évben ilyen tájt zörgeti meg a san franciscóiak ablakait hasogatja dobhártyáikat, és készteti szaporább ütemre a szívverését azoknak akik számára jól és ismerősen cseng a név: Blue Angels. A kék angyalok nem kurvák, még csak nem is varieté táncosok, bár ez utóbbi némiképp közel áll hozzájuk, bár ők F-18-asokkal 500 mérföldes óránkénti sebességgel táncolnak pár száz méterre a város felett, gyakran még enél is alacsonyabban és gyorsabban. A Blue Angels a világ tán legismertebb légi akrobata műrepülő csapata, az Amerikai Haditengerészet kötelékében repülnek mélykékre pingált gépeikkel, és eszelős dolgokat művelnek szoros kötelékbrepülésben. Ilyentájt közel egy teljes hétig vannak a városban és nehéz őket nem észre venni. Napjában többször is áthasítanak a város és az egyetem felett, ami Twin Peaks után tán a legmagasabb pont a környéken. Olyan alacsonyan húznak el a templom felett, hogy ha lenne a gépeken rendszámtábla szemüveg nélkül is le tudnám olvasni, ha nem lennének olyan piszok gyorsak. Előbukkannak a semmiből mire a turbinák süvítő hangja eléri a fülemet már felettem vannak, mögöttük égzengés, a hajtóművek hasító perzselő hangja. Szoros kötelékben komplex akrobatikai mutatványokat hajtanak végre doxa pontossággal, és szemrebbenés nélkül. Akkorát vigyorogtam mikor először elhúztak felettünk, hogy félő volt úgymarad a képem. Épp az irodába tartottam ahol Pedronak már a töke tele volt velük, lazán íróasztalra felvetett lábbal vágta hozzám a kérdést, :"Peter barátom ,miért nem lazítasz egy kicsit, itt a kabrió kulcsa vidd el egy körre, menj ki a tengerpartra olvasni gyere vissza hat körül az órára!". Több sem kellett, feltoltam a Rébent, hátravágtam a tetőt, és megpróbáltam lekövetni honnan és merre mennek az angyalok át a dombokon, fel a sziklára a golfpályáig ahonnan látszik a Golden Gate, majd levágtattam az óceánhoz, és miután hűlt nyomukat sem láttam, csak pár kusza csíkot amit a turbinák hagynak maguk után, valóban nekiálltam készülni az órára. Visszafelé kertekalatt mentem, majd ki a Fultonra ami főútnak számít, így nem kel minden sarkon megállni. ezt az autósüldözős filmekben nem mutatják, de itt két saroknál többet stop tábla nélkül képtelenség autózni, szóval ugratás nuku, de azért a dombokon kicsit meg lehet járatni az autót. Sajnos a köd betett az angyaloknak így a vasárnapi műrepülés elmaradt, de azért áthúztak párszor a város felett, tettek pár éles fordulót még épp hangsebesség alatt, ami azért is nagyon szép mert a szárnyakon kicsapódik a pára, és fehérbe burkolja a gép törzsét ahogy ráfordul az ívre és már nem megy, hanem inkább jön, mégpedig annyira jön, hogy ha én lennék az ellenség menten összecsinálnám magam. Olyan lehet ez mint mikor az arénában a bika megelégeli a cirkuszt, fúj egyet, felhány a hátamögé egy mázsa homokot és megindul a cicomázott torreádor felé akiről rosszabb napokon lerepül a sapka, mégrosszabbakon minkét golyólyát a háta megett hagyja. Szóval a folkszvágen az nem repülő, nem fogtam kék angyalt egyet sem, de a látvány mesés volt. Jómagam csak Jak 52-essel repültem parádésat, ott is épp elég volt a gyertyából fejjel lefelé max forszázson zuhanásból 20 méteren felhúzás. Némelykor csak úgy mímelve fogtam a botot, kevés fogalmam volt merre van az előre, de ha volt is, nem rajtam múlt, hogy arra mentünk és nem hátra. A negyedik figura után már éreztem hogy elég lesz de mégsem akartam beégni az oktató előtt, ha már ilyen lelkesen megmutatta az összes módját annak hogy lehet valakit hányásra késztetni, mondtam én bátran hogy persze jól vagyok toljuk neki bátran. Okádás nem lett, de azért az ebédemet otthagytam a tányéron borsóstul perkeltestül. A Mig-az már más tészta, az olyan mint a dildófutár...odabasz. Dübörgés mennydörgés, egy kobra manőver és lepottyan a kaki. na ezek a srácok is ilyesmit tudnak, és távolról szemlélve olybá tűnik a kezemet sem tudnám a szárnyvégek közé tenni, bár a gyakorlatban elférne ott azért egy keskenyebb íróasztal de sokszáznál azért az nem annyira nagy távolság. A Mi-24-esek sokat viccelődtek még a légierőnél, mikor a Jak.okkal röptettek minket, hogy láttuk e a két hurkot a gép farkán meg a légcsavar megett, mert ugye az a lánc helye amivel felerősítik a ringlispílre. Na azért annyira nem volt vicces, a " most te jössz vedd át, forduljunk rá a kifutóra!" mindig egy csepp pisi becsurrant.
oké oké elég a repülésből az angyalok kurrva jók, erényünk a bátorság, kísérőnk a szerencse...lépjünk!
Lementem Shortyval a belvárosba valamelyik nap, cipőt szerettem volna venni, és vettem is, de mire oda került a dolog addigra Caroline végigpróbálta az egész Bloomingdale-t gatyástul kosztümöstül. Aztán valamikor tíz után megnéztük az Inglorious Bastards című Tarantino filmet, marha jó volt, azóta is arrivederchi-vel köszönök ,amolyan amcsi akcentussal, úgy ahogyan Bradolf Pittler arcából kiesett, arrivederchey... valahogy emígy. ennek előtte még nem voltam amerikai moziban, és meglepődtem, hogy épp olyan mint otthon, csak itt vajat tesznek a kukoricára amitől gusztustalan olajos trutymó lesz, és nem is nagyon sós. 
Másnap Sennával mentem ismét a belvárosba, megnéztük a partiőrség hajóját ami épp most ért vissza Irakból, és fel lehetett menni a fedélzetre meg a hídra diskurálni a legénységgel. Senna egészen meghatódott mert Kanadában élt egy darabig és a kikötőben állomásozott két kanadai cirkáló is. Be kell vallanom, bár utálom a bevásárlóközpontokat, a Macys után ez a Nordstrom a második amit kedvelek, és ez utóbbi tényleg meseszép és hangulatos. Nincs tömeg, ellenben van minden más, és tényleg klasszis hangulata van a helynek, gyönyörű palotaszerű épület, valami meseszép kívül belül, tényleg nagyon hangulatos.
Ja majd el felejtettem a minap egy csapat mosómedve kúszott lefelé a tűzlépcsőn az ablak előtt...ilyet sem lát az ember odahaza. :-)
