Vagy 15 éve, hogy először voltam New York-ban és több mint tíz éve, hogy határozottan vissza vágyom kicsit...nem kicsit, hanem nagyon. Nem véglegesen, csak egy hosszabb látogatásra, nem mint túrista, hanem inkább, hogy amúgy blend in, és mingle.... New Yorkban nem kell hogy new yorki légy, hogy new yorki légy. Elég ha úgy viselkedsz, úgy jársz kelsz, éled és megéled a várost, érzed a ritmusát. Semmiféle nagy nyáladzást nem tervezek a várossal kapcsolatban, bár nem titkolom, szeretem nagyon is. Nem azért mert felkapott és New York az New York ugye meg a City that never sleeps - bár ez mind igaz - valóban megfogott a város szelleme, és valóan van neki szelleme a fenébe is, New York az New York. A kép amivel azonosítják leginkább a filmekből jutott el hozzánk, kis Sinatra fűszerezett Breakfast at Tiffannys, kis Friends Al pacino és az Asszony illata. Valóban a New York amely oly markáns képet sugall valahol az 50-es évek végén alakította ki arcát, amit a már említett Audrey Hepburn féle Álom Luxuskivitelben hűen tükröz. A yuppie generáció életteli átmulatott hektikus és felejthetetlen hangulatú éjszakáit, a város metropolitán arcát, a new yorki életstílust mely önmagát formálta, a már akkor is meghatározó helyeket mint a város arcának vonásait. Így persze a Tiffannys, az Empire State Building, a Rockefeller Center. A mocsokban és bűzben eltelt hetvenes évek a csillogó karikafülbevalós cicanadrágos 80-as évek után érte el a város ismét a csúcsát. A nyugodt modern, letisztult és kitisztult egű kilencvenes éveket. Ez az a modern New York amit mind ismerünk ma is, amit Al Pacino által alakított Colonel Frank Slade az Oak Room- ban is megfogalmazott miközben megtörte a vajazott bagettet két Jack Danniels között a Central Park South-on. A Village ami a szintén ultimét 90-es évek Jóbarátok sorozat színhelye a Breakfast at Tiffannys után 40 évvel újrafogalmazott New Yorki youg professional generáció életérzése mely még a képernyőn át is ütős életérzést küld a világnak, és melynek oly integráns része a város mint Johm Maclane átvérzett atlétája és a pirosmárroló. A 2000-es évek némiképp új hangulatott hozott, kissé ziláltabbat, talán túlságosan felkapottat, kapkodót, na és a két torony hiányát. New York az továbbra is New York és rászolgál a nevére piszkosul, de nem 90-es évek, bár affelé tart tán megint.

No ez még megér egy pár sort, majd menet közben írok mi is a pálya.